Békéscsabai SZC Nemes Tihamér Gépészeti, Informatikai és Rendészeti Szakgimnáziuma és Kollégiuma


Aki foglalkozott már a számítástechnika történeti múltjával, az előtt nem ismeretlen Nemes Tihamér neve. Különösen Magyarországon nem, hiszen az ő nevét viseli a hagyományosan évente megrendezésre kerülő országos középiskolai verseny.

Neve szinte valamennyi számítástechnikát tanuló diák előtt ismert: az ő nevét viseli a hagyományosan évente megrendezésre kerülő egyik országos középiskolai számítástechnikai tanulmányi verseny két kategóriában. Ezen kívül vajon tudjuk, hogy a kora géniusza és polihisztora volt?

Nemes Tihamér arckép

Nemes Tihamér Budapesten született 1895. április 29-én. Magát gépészmérnöknek vallotta. Műszaki tudományok doktorává avatták 1957-ben. Sokan feltalálónak, mások a kibernetika egyik hazai úttörőjének, rendszerezőjének tartják. A neuron hálózatok, műállatok, játszógépek, a műsúrlódás, a műfigyelem, az alkotógépek, a műöntudat kutatója volt, ami jelzi, hogy emberivé kívánta tenni a mechanikus szerkezeteket, hogy azokat az emberek emberi módon használhassák.

Nemes Tihamér 1960. március 30-án hunyt el Budapesten. Tiszteletére Nemes Tihamér Országos Középiskolai Számítástechnikai Tanulmányi Versenyt neveztek el, amelynek megyei fordulóját Békés megyében iskolánk rendezi meg 2018-tól.

A 2018 tavaszán megrendezett névadó ünnepségünkről készült írások:

 

Érdemes elolvasni a cikkhez tartozó dokumentumokat, amelyek részletesebben ismertetik meg munkásságát, életútját, Nemes Tihamért a polihisztort.


Tartalomhoz kapcsolódó dokumentumok

Bödők Zsigmond: Magyar feltalálók a távközlés történetében (http://mek.oszk.hu/04500/04500) [90-94]

Emlékezés egy abszolút mérnökre (Híradástechnika magazin - http://www.hiradastechnika.hu/data/upload/file/2010/2010_03_04/Pages_from_HT2010_3_4_10.pdf)



Tartalom kulcsszavak